
2022-es év utolsó testületi ülésére december 13- án került sor. A képviselők elfogadták az önkormányzat
2023. évi rendezvénytervét és a testület 2023. évi munkatervét. Hosszas vita és egyeztetés után sor került a közterületek használatáról szóló rendelet módosítására, amely főleg annak 2. számú mellékletét érintette. Ezt cikkünk végén külön is megtalálhatják. A grémium döntött egy önkormányzati tulajdonú földterület haszonbérbe adásáról, valamint jóváhagyta a Domaszéki Polgármesteri Hivatal és a Domaszéki Kincskereső Óvoda 2022. évi közbeszerzési terveit. Szükségessé vált a helyi szociális rendelet módosítása is, mert a szociális törvényben 2023. január 1. napjától az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege helyébe a szociális vetítési alap összege lépett, mint viszonyítási alap, ezt pedig a helyi szabályozásban is át kellett venni. Ezen kívül egy új bekezdés is került a rendeletbe: „krízishelyzetbe került kérelmező részére képviselő-testületi döntéssel megállapított összegű rendkívüli települési támogatás állapítható meg, amennyiben életkörülményeiben olyan váratlan, rendkívüli válsághelyzet következik be, mely életkörülményeit súlyosan, negatívan befolyásolja, illetve váratlan kötelezettségeinek teljesítését ellehetetleníti.” A Szegedi Kistérség Többcélú Társulásának tagjaként a testület jóváhagyására volt szükség a társulási székhely, Deszk egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló önkormányzati rendeletének módosításához. A testület tudomásul vette még a domaszéki temető szolgáltatói árjegyzékének módosítását is, a polgármesteri jelentés keretében pedig szó esett a folyamatban lévő pályázatok aktuális állásáról és a rezsicsökkentést célzó további elképzelésekről. Minden döntés a https://www.domaszek.hu honlap Önkormányzat/Jegyzőkönyvek menüpontjában megtekinthető.
dr. Németh László
hatósági és igazgatási előadó



