Domaszéki Óvoda és Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány
Szervezet székhelye: 6781 Domaszék, Petőfi utca 2-4.
Cél szerinti leírás: A Domaszéki Általános Iskola nevelési, oktatási és tárgyi feltételeinek szintentartása és javítása; az idegen nyelv és a számítástechnika oktatásának, tanulásának elősegítése; az óvodai és iskolai szabadidős programok támogatása; az óvoda és az iskola nevelési hatékonyságának fokozása; a tehetséges tanulók emelt szintű oktatásának, képességeik kibontakoztatásának elősegítése; a tanulmányi, sport és kulturális versenyek, vetélkedők, pályázatok lebonyolításának előmozdítása, valamint a nemzetközi cserekapcsolatok elősegítése.
Célja, a Domaszéki Kincskereső Óvodába járó gyermekek korszerű, színvonalas nevelésének támogatása, testi és szellemi képességeinek kibontakoztatását segítő nevelési programok szervezésének, befogadásának segítéséhez eszközök vásárlása, tárgyi feltételek javítása.
Az alapítvány és az óvoda közös adománygyűjtő programjai nagyon népszerűek a gyermekek, szülők és támogatók részéről. A közös Adventi készülődés, az Ovi-nap, a Majálisoló rendezvény mind olyan programok, több mint 10 éve, ahol nem csak a támogatásé a főszerep, hanem a közös gondolkodás, együttműködés, a közösségfejlesztés is központi szerepet kap.
Alapítvány elnöke: Szigetiné Elekes Klára
Kapcsolattartó: Koczkás Orsolya
Elérhetőség: 62/284-065
Email: domaovi@t-online.hu
Adószáma: 18473580-1-06
Domaszéki Judo Ifjúsági Sportegyesület
Cél szerinti leírás: Magyarországon a judo (dzsúdó) sport népszerűsítése és a folyamatos utánpótlás biztosítása nemzetközi, országos és regionális szinten sportszakmai vezetés mellett, edzések, valamint sport és egyéb rendezvények, sportversenyek szervezésén és lebonyolításán keresztül. Mindemellett a hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségének előmozdítása az oktatás, az egészségügy, a munkaügy és az egyéb szociális téren.
Equest Sport Közhasznú Alapítvány
Szervezet székhelye: 6781 Domaszék, Tanya 155/M.
Cél szerinti leírás: Lovas-tömegsport, minőségi és rehabilitációs lovassport tevékenységek fejlesztése, támogatása anyagi és egyéb eszközökkel; versenyek, bemutatók, táborok szervezése, lebonyolítása; a sportlótenyésztés támogatása; a lovaskultura bemutatása.
Feketeszéli Egyesület
Szervezet székhelye: 6781 Domaszék, Tanya 22.
Cél szerinti leírás: Kulturális és sporttevékenység, oktatás, agro- és lovasturisztika, hagyományápolás.
Képviselő: Rusz Alajos elnök
Domaszéki Polgárőr Egyesület
Szervezet székhelye: 6781 Domaszék, Köztársaság tér 1.
Egyesület formája polgárőr szervezet.
Cél szerinti leírás A bűnmegelőzés és közrendvédelem érdekében önkéntes társadalmi tevékenység kifejtése.
Szervezet képviselője: Varga Pál, elnök
A Domaszéki Polgárőrség elérhetősége:
Központi telefonszám: 0630/621-3940
Domaszéki Jázmin Nyugdíjas Klub
Székhely: Sárkányhegyi Közösségi Színtér (6781 Domaszék, Dankó Pista tér 11.)
Klubvezető: Gál Imre
A Jázmin Nyugdíjas Klub 2000 januárjában alakult az idős, idősödő emberek szabadidejének tartalmasabb eltöltése érdekében.
Céljaink és rendezvényeink:
közös programok, kirándulások szervezése
a domaszéki Népdalkör működtetése a citerazenekarral
a közösségi életben való részvétel, a közösségi élet elősegítése
A Nyugdíjas Klub segítséget nyújt különböző önkormányzati és civil rendezvények lebonyolításában, pl. falunap, idősek napja, falukarácsony stb.
Minden évben megrendezésre kerül a Domaszéki Sportcsarnokban a 10 nyugdíjas klubot összefogó nyugdíjas találkozó, mely hatalmas sikert szokott aratni. Az ősz végén szüreti mulatságot szervezünk a Sárkányhegyi Közösségi Házban és egy igazi régi időket felelevenítő, hagyományőrző rendezvényt bonyolítunk le nem csak klubtagok közreműködésével.
A nyugdíjas klubnapokon különböző érdekes programokat szervezünk, közösen megünnepeljük a névnapokat egy igazi családias hangulattal, beszélgetésekkel, teafőzéssel, zsíros kenyér készítésével meghitté tesszük ezeket a találkozásokat.
A domaszéki Népdalkör már több versenyen is részt vett. 2012. április 4-én arany minősítést kapott.
Akik szeretnének csatlakozni a kórushoz vagy részt szeretnének venni a klubnapokon, jelentkezzenek Gál Imre klubvezetőnél.
Dél-Alföldi Értékőrző Közhasznú Egyesület
A Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület 2005 novemberében alakult azzal a céllal, hogy településünk lakosságát hatékonyabban bevonja a falu fejlődésébe, élhetőbbé tételébe. Ez alapján a legfőbb tevékenységi körök, a közterületek védelme, önkéntes karbantartása, környezettudatos életmódra nevelés, a helyi értékek, régi egyedi épületek védelme, a tipikus alföldi környezet megóvása. Az egyesület továbbá fontos szerepet vállal települési és kistérségi szinten is ifjúsági, sport, kulturális és szabadidős rendezvények szervezésében, lebonyolításában. Az Egyesület a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c.) pontjában megjelölt közhasznú tevékenységek közül az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi: a) környezetvédelem, b) természetvédelem, állatvédelem, c) kulturális tevékenység, d) kulturális örökség megóvása, e) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, f) a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, g) sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével.
Az egyesület legjelentősebb programjai, rendezvényei:
- Szemétgyűjtési közterület rendezési akciók szervezése többször egy évben.
- Környezetvédelmi, egészségügyi és ismeretterjesztő előadások szervezése a „Téli esték" programsorozaton belül.
- Társastánc tanfolyam szervezése
- Színjátszó csoport
- Művészeti kör és énekkar (vegyes-kórus) beindítása
- Környezetvédelmi tábor szervezése
- Az egyesület 2007. szeptemberében indította el a Domaszék Tv-t, amely jelenleg képújságot sugároz a domaszéki kábeltelevíziós hálózaton.
- Nemzetközi néptánc találkozó szervezése 2007 és 2008 nyarán.
Működésünk során eredményesen segítettük a különböző helyi és térségi szervezetek és a lakosság közti információáramlást, valamint a lakosok köztit is.
- Részt veszünk a domaszéki Falunappal egybekötött Répafesztiválon, és a novemberi Katalin-bálon, a helyi tánccsoporttal együttműködve műsort szolgáltattunk, valamint tombolát szerveztünk.
- Ötödik éve folyik nagy sikerrel a Falukarácsony nevű programunk, amely során rászorulóknak gyűjtünk, szeretetvendégségre invitálunk mindenkit és a művészetek segítségét kérve lehetőséget teremtünk, hogy bárki megélhesse a közösség fenntartó erejét a szeret ünnepe kapcsán is.
- Mórahalommal együttműködve részt vettünk a Megyejáró Néptánc Gála szervezésében, - a röszkei Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesülettel pedig tanösvényt hoztunk létre a Madarász-tó környékén a helyi természeti ritkaságok felfedezésére.
Egyesületünk újult erővel vetette bele magát új hagyományok megteremtésébe. „Téli Esték" címmel rendezvénysorozatot indítottunk. Előadásokat tartott Juhász Péter egyetemi tanár, egészségfilozófus, felnőttoktatási szakértő. Az előadások témái: mozgás és táplálkozás, szervrendszerek szerinti elváltozások, szenvedélybetegségek, gyógynövények, aromaterápia, homeopátia, mentális egészségvédelem. Másik előadássorozatunk fő témája a környezetvédelem, de minden évben más oldaláról megközelítve. A szelektív hulladékgyűjtés, hulladékkezelés típusai, a hulladék jövőbeni hasznosulása, a megújuló energiaforrások használatának témáját szakértő előadók segítségével dolgozzuk föl minden korosztálynak érthető és élvezetes módon. Fontosnak tartjuk a kultúra folyamatos fejlesztését, ennek jegyében pályáztunk és nyertünk a Könyvtámasz Alapítvány által kiírt pályázaton, melynek eredményeként 250 ezer Ft-os könyvcsomaggal gazdagítottuk a domaszéki könyvtár állományát, elsősorban kortárs írók műveivel.
A kulturális és környezetvédelmi nevelés mellett a község infrastruktúrájának fejlesztése is fontos számunkra ezért pályáztunk és nyertünk támogatást a helyi Szabadság tér területrendezésére, valamint közösségi épületek felújításában és a közterületek rendezésében is segítséget nyújtottunk a helyi önkormányzatnak.
A szervezet fejlődése:
Az egyesület 2005-ben alakult 10 fővel, hogy községünkben és a térségben képviselhessük a civilek érdekeit, és fölszólalhassunk a a különböző problémák kapcsán. 2009-re már 16 fizető tagunk van, ezen kívül pártoló tagság alakult és több csoport is működik szervezetünk mellett, kiknek érdekeit mi képviseljük. Színjátszó csoport, művészeti kör, népdalkör, ifjúsági tagozat, Doma Tv stábja. Kapcsolatot tartunk és együtt működünk a településen és a környéken működő civil szervezetekkel, valamint országos projektekben is részt veszünk. 2007-ben közhasznúvá váltunk, hogy még eredményesebben működhessünk. A Domaszéki Hivatal pénzügyileg is támogatja szervezetünket, amely támogatás lehetővé teszi a folyamatos pályázást, önerőt biztosít. Több nyertes pályázat és megvalósult projekt után, tisztán látjuk, hogy tagjaink jól tudnak együttműködni és eredményesen dolgozik az egyesület.
Kapcsolat
Dél-Alföldi Értékőrző Közhasznú Egyesület
Adószám: 18475788-1-06
www.elhetobbfaluert.blogspot.com
elhetobbfaluert@gmail.com
vagy a facebookon
Domaszék Lakosságának Egészségesebb Életéért Alapítvány
Alapítványunk 1998-ban alakult, célja az Egészség megőrzése, betegségek megelőzése, egészségügyi és rehabilitációs tevékenység, szociális- és családsegítés, ismeretterjesztés, képességfejlesztés, hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének javítása.
Alapítványunk minden év novemberében egészséghetet szervez szűrővizsgálatokkal, mozgásprogramokkal.
Minden tavasszal utcai futóversenyt szervezünk egészséges ételkóstolóval. Az Egészségközpont tornaszobáiban lehetőség van különböző alakformáló-, és kondicionáló tornán való részvételre, egyéni edzésre is. Több esetben szerveztünk már közös egészségnevelő projektet Lövétei testvértelepülésünkkel.
A 2013-as tervezett programok megvalósulását jelentősen befolyásolja, hogy a TÁMOP3.2.3/A-11/1 jelű egészségfejlesztő életmódprogramok tárgyú pályázatunk támogatásban részesül-e. Közösségi programjainkról minden esetben a Domaszéki Hírmondóból értesülhet a tisztelt lakosság.
Képviselő: Dr. Kozma Anna
Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány
1.) A közalapítvány célja:
Domaszék Községben a környezetvédelmi előírások betartásának elősegítése érdekében a lakossági szennyvízelvezetés – zárt rendszerű csatornahálózat létrehozásának – és szennyviztisztitás műszaki megvalósításának támogatása, megszervezése, valamint e célnak és ezen ellátások folyamatossága biztosításának támogatása, illetve a mindehhez szükséges tevékenységek elvégzése.
A közalapítvány célul tűzi ki továbbá a közösségi kulturális programok és a lakosság részére rendezendő szabadidős és kulturális rendezvények szervezését, pénzügyi támogatását.
2.) A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi XLVI. törvény 26. § c.) pontja szerint az alapítvány az alábbi közhasznú tevékenységeket folytatja:
Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint).
Természetvédelem, környezetvédelem (a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény, a környezetvédelem általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény).
Kulturális tevékenység (a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény).
Gyermek-, és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint).
Sport, a munkaviszonyban és a polgári jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sport tevékenység kivételével (a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény szerint).
3.) Az alapítvány céljainak megvalósítása érdekében az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-ban foglalt, az óvodáról, az alapfokú nevelésről, oktatásról, a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodásról, a sport támogatása az épített és természeti környezet védelme, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés, közösségi tér biztosítása, közművelődési tevékenységekben folyamatosan együttműködik, részt vállal és részben átvállal önkormányzati feladatokat.
Képviselő: Ótottné Greguss Éva