+3662/284-011
+3662/284-187
hivatal@domaszek.hu

Az előremutató lépések mellett a visszatekintés éve is lesz az idei

Publikálva: 2022.11.21.
  1. Home
  2. /
  3. Hírek
  4. /
  5. Az előremutató lépések mellett...
hello world!

Az Újév nem csak egy naptári adat, de a legtöbbünk számára egy új kezdetet is jelent. Új terveket, fogadalmakat, célkitűzéseket, melyeket a 2022-es évben valóra válthatunk. Egy önkormányzat életében pedig ez nem pusztán elhivatottság, hanem kötelesség is egyben, hiszen ekkorra tudnunk, látnunk kell, mit szeretnénk megvalósítani az év folyamán. A mi esetünkben azonban az előremutató lépések mellett a visszatekintés éve is lesz 2022.

Domaszék ugyanis idén ünnepli 70. születésnapját. Fontos, hogy az irányt, amerre tartunk, úgy határozzuk meg, hogy ismerjük és tiszteletben tartsuk azt a hagyományt, azt az örökséget, amit ez a 70 év adott nekünk. A 2021-es év még mindig nem volt teljes: a koronavírus-járvány sokadik hullámát éljük, amely éppen közösségi életünket nehezíti meg, azokat az alkalmakat, amikor összejöveteleinkkel folyamatosan átélhetjük és újraalkothatjuk helyi kultúránkat, identitásunkat. Közösségként csak akkor tudunk megmaradni, ha fontosak maradnak számunkra a közös értékek és nem hagyjuk veszni ezeket az emlékeket. Rajtunk múlik, hogy közös erővel vissza tudunk-e állni a régi kerékvágásba. Hiszem, hogy közösségünk erős és képes az elmúlt közel két év megpróbáltatásain felülkerekedni és újjáépíteni, feléleszteni az egyre gyengülő emberi kapcsolatokat. Mi azon fogunk dolgozni, hogymegteremtsük az ideális körülményeket ehhez. Az új esztendőre kívánok Önöknek, Domaszék valamennyi önkormányzati képviselője, a munkatársaim és a magam nevében jó egészséget, sok erőt, kitartást, szerencsét és boldogságot! Vigyünk örömöt egymás életébe, vegyük észre a jót és az igazi értéket!


Sziráki Krisztián
polgármester

Legfrissebb híreink

Tájékoztatás HVB döntéséről

Tisztelt Domaszéki Lakosok! Tájékoztatni szeretnénk Önöket a HVB 1/2026. (VII.01.) számú határozatáról, mely döntés ellen 2026. július 4-én 16 óráig van lehetőség személyesen fellebbezést benyújtani a Helyi Választási Bizottsághoz. Amennyiben a Domaszék Polgármesteri Hivatal nyitvatartási […]
Tovább

HŐSÉGRIASZTÁS!

Bárki számára elérhető ivóvíz a következő közkifolyókon található: Domaszék, Dózsa György utca 19.; Domaszék, Dankó Pista tér; Domaszék, Zöldfás templom, továbbá ivókutak is rendelkezésre állnak az Úttörő utcai és a Dankó Pista téri játszótereken! MIRE […]
Tovább

ZSIBONGÓ – JÚNIUS ISKOLAI HÍREK

Április 28-án igazán különleges élményben volt része iskolánk 7. és 8. osztályos tanulóinak! Vendégünk volt a Gördülő Energia program megálmodója, Tóth Pál, aki egy fantasztikus Fizika Show-val kápráztatta el diákjainkat. A bemutató során a fizika […]
Tovább
2023 All rights reserved - Domaszék
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram