+3662/284-011
+3662/284-187
hivatal@domaszek.hu

Alapításának 70. évfordulóját ünnepli Domaszék 2022-ben

Publikálva: 2022.11.21.
hello world!

Alapításának 70. évfordulóját ünnepli Domaszék 2022-ben. A nagyközségi önkormányzat ez alkalomból egy kezdeményezést indít, amelynek keretében a település kulturális értékeire próbálja irányítani a domaszékiek és a település iránt érdeklődők figyelmét. A Domaszék70 elnevezésű kezdeményezés egyik különlegessége, hogy egész évben jelen lesz a domaszékiek mindennapjaiban, ugyanis a szervezők hónapról hónapra készülnek ismeretterjesztő anyagokkal, programokkal, illetve megjelenésekkel, amelyek középpontjában Domaszék történeti és kulturális értékei állnak majd. Domaszék története színes és fordulatokban gazdag, és bár községként 1952-ig tekint vissza, a település máig tartó fejlődése több évszázados folyamat eredménye. Ennek kapcsán új rovat indul például közéleti folyóiratunkban, a Domaszéki Hírmondóban, amely érdekes, olvasmányos formában dolgozza fel településünk történetét a kezdetektől egészen a legutóbbi évtizedekig ; új értékkel bővül a települési értéktár ; emblematikus örökségünk, a viharharangok és az útmenti keresztek felújítása kerül kezdeményezésre , emellett vasútmúzeumi látogatással és még sok más izgalmas élménnyel és tartalommal készül 2022-ben a Domaszék Nagyközségi Önkormányzat. A jeles évforduló hivatalos ünnepsége a Domaszéki Falunapok lesz július 22-23-án. Cél a települési értékek és identitás – úgy mint az épített örökségek, környezeti adottságok és a közösségi szellem – gondozása és széles körű ismertetése. A kezdeményezéshez szabadon csatlakozhat mindenki, aki kedvet érez ahhoz, hogy bármilyen formában segítse a helyi kulturális értékek népszerűsítésének ügyét.

Legfrissebb híreink

ZSIBONGÓ – OKTÓBER ISKOLAI HÍREK

2026.szeptember 8-án iskolánkban is megünnepeltük az olvasás világnapját. Tanulóink nagy örömmel mélyedtek bele kedvenc könyveikbe a nap folyamán bármikor, amikor meghallották az erre buzdító nyugtató zenét. Igyekeztünk felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára, örömére. (Fotó: […]
Tovább

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé Önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérbeadására

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat polgármestere a 16/2024. (X. 29.) önkormányzati rendelet 7. § (5) bekezdése alapján pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló, 6781 Domaszék, Petőfi u. 1. szám alatti, 26,25 m2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás […]
Tovább

Pályázati felhívás

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Domaszék, Dankó Pista tér 15/C/3. szám alatti önkormányzati költségalapú bérlakás bérbeadására Pályázati feltételek: 1.) A pályázaton részt vehetnek: 2.) Nem köthető lakásbérleti szerződés azzal, aki Domaszéken önálló beköltözhető […]
Tovább
2023 All rights reserved - Domaszék
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram