+3662/284-011
+3662/284-187
hivatal@domaszek.hu

Önkormányzati hírek - 2024. január

Publikálva: 2024.01.22.
hello world!

A 2023-as év utolsó testületi ülésére december 12-én került sor. A képviselők elfogadták az önkormányzat 2024. évi rendezvénytervét, a képviselő-testület 2024. évi munkatervét, a Helyi Esélyegyenlőségi Programot, valamint kezdeményezték a Helyi Építési Szabályzat módosítását. A testület hozzájárulását adta, hogy a Eurostone Trade Kft. urnasírhelyeket létesíthessen a domaszéki temetőben, illetve engedélyezte a Domaszéki Földtulajdonosok Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság székhelybejegyzési kérelmét. Ábrahám Zoltán képviselő fellebbezése miatt szükségessé vált idegennyelv-tudási pótlékjának újratárgyalása, az erről szóló döntést azonban egy ehhez szükséges állásfoglalás megérkezéséhez kötötte a grémium. A képviselők jóváhagyták a domaszéki temető ravatalozójának felújítását is, amely a Domatisz Nonprofit Kft. és az önkormányzat közös forrásaiból valósul meg 2024 tavaszán, legfeljebb bruttó 40 millió forint értékben. Minden döntés a https://www.domaszek.hu honlap Önkormányzat/Jegyzőkönyvek menüpontjában megtekinthető. Az idei esztendő első, nyílt ülésének várható időpontja 2024. január 23. (kedd), 14:00 óra, helyszíne a Domaszéki Polgármesteri Hivatal Tanácsterme. Ebben az évben a közmeghallgatás tervezett időpontja 2024. április 23. (kedd), 17:00 óra.
dr. Németh László
hatósági és igazgatási előadó

Legfrissebb híreink

ZSIBONGÓ – OKTÓBER ISKOLAI HÍREK

2026.szeptember 8-án iskolánkban is megünnepeltük az olvasás világnapját. Tanulóink nagy örömmel mélyedtek bele kedvenc könyveikbe a nap folyamán bármikor, amikor meghallották az erre buzdító nyugtató zenét. Igyekeztünk felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára, örömére. (Fotó: […]
Tovább

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé Önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérbeadására

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat polgármestere a 16/2024. (X. 29.) önkormányzati rendelet 7. § (5) bekezdése alapján pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló, 6781 Domaszék, Petőfi u. 1. szám alatti, 26,25 m2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás […]
Tovább

Pályázati felhívás

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Domaszék, Dankó Pista tér 15/C/3. szám alatti önkormányzati költségalapú bérlakás bérbeadására Pályázati feltételek: 1.) A pályázaton részt vehetnek: 2.) Nem köthető lakásbérleti szerződés azzal, aki Domaszéken önálló beköltözhető […]
Tovább
2023 All rights reserved - Domaszék
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram