+3662/284-011
+3662/284-187
hivatal@domaszek.hu

Önkormányzati hírek - 2023. augusztus

Publikálva: 2023.08.20.
hello world!

Július 18-án soron kívüli ülést tartott a képviselő-testület, amelyen elfogadásra került az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központtal kötött feladatellátási szerződés, iskola-egészségügyi védőnői ellátás nyújtására. A feladat törvény erejénél fogva került át az egyetemhez, 2023. július 1-jétől. Ehhez kapcsolódóan a testület jóváhagyta az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központtal kötött használati megállapodást is, amelynek értelmében változatlan helyszínen, a Dózsa György u. 31. szám alatt zajlik továbbra is a védőnői ellátás. A grémium tárgyalta a korábbi tanyagondnoki segédmotorok megvásárlására érkezett kérelmeket is, amelyek értelmében a selejtezésre váró járműveket korábbi használóik vehették meg. A motorok kiváltása évekkel korábban megtörtént személygépjárművekkel, így a szolgálat ellátásában már nem vettek részt. A képviselők döntöttek arról is, hogy az egyik, üresen álló ifjúsági garzonlakás (fecskeház) bérleti jogát közérdekű célból biztosítják 2023. augusztus 1-jétől.
A rövid ülés végén még szó esett a falunapi előkészületek utolsó simításairól, valamint a külterületi
útépítéssel kapcsolatos aktuális feladatokról. Minden döntés a https://www.domaszek.hu honlap Önkormányzat/Jegyzőkönyvek menüpontjában megtekinthető. A szokásoknak megfelelően augusztus
hónapban tervezett, soros képviselő-testületi ülés nem lesz, a következő nyílt ülés várható időpontja 2023. szeptember 26. (kedd), 14.00 óra, helyszíne a Domaszéki Polgármesteri Hivatal Tanácsterme.
dr. Németh László
hatósági és igazgatási előadó

Legfrissebb híreink

ZSIBONGÓ – OKTÓBER ISKOLAI HÍREK

2026.szeptember 8-án iskolánkban is megünnepeltük az olvasás világnapját. Tanulóink nagy örömmel mélyedtek bele kedvenc könyveikbe a nap folyamán bármikor, amikor meghallották az erre buzdító nyugtató zenét. Igyekeztünk felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára, örömére. (Fotó: […]
Tovább

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé Önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérbeadására

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat polgármestere a 16/2024. (X. 29.) önkormányzati rendelet 7. § (5) bekezdése alapján pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló, 6781 Domaszék, Petőfi u. 1. szám alatti, 26,25 m2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás […]
Tovább

Pályázati felhívás

Domaszék Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Domaszék, Dankó Pista tér 15/C/3. szám alatti önkormányzati költségalapú bérlakás bérbeadására Pályázati feltételek: 1.) A pályázaton részt vehetnek: 2.) Nem köthető lakásbérleti szerződés azzal, aki Domaszéken önálló beköltözhető […]
Tovább
2023 All rights reserved - Domaszék
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram