Felhívom a Tisztelt állattartó lakosok figyelmét, hogy 2021. január 1. napjától szigorodtak az állatvédelmi előírások, melyet a településen is kötelességünk betartatni.
Rendszeresen tapasztaljuk, illetve látjuk az online felületeken is, hogy közterületen önsétáltató, vagy elkóborolt kutyák találhatók. Sajnos a kutyák befogása nem egyszerű, hiszen gyorsan változtatják a helyzetüket, a tapasztaltabb szökős, okos kutyákat pedig kifejezetten nehéz becsalogatni.
Kérem, hogy minden állattartó, illetve azok, akik tervezik, hogy állatot szeretnének tartani az alábbi állatvédelmi szabályok betartásával tartsanak állatot.
Az állattartó köteles:
biztosítani a megkötve tartott, vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is a zavartalan pihenés és a sérülésmentes mozgás lehetőségét.
Tilos az állatot:
Az állatvédelmi bírság alapösszege 75.000,- (azaz hetvenötezer) forint. Az alapösszeg a jogszabálysértés súlyosságától függően hatványozódik.
Az Önkormányzat különösen nagy hangsúlyt fog fektetni az állatvédelmi szabályok betartatására. Az elkövetkezendő időszakban kiemelt figyelmet fordítunk az eddigi panaszoltakkal szemben, illetve azokkal szemben is, akik nem tesznek eleget a felelős állattartás szabályainak, legyen az akár kedvtelésből tartott állat vagy haszonállat.
Amennyiben az állattartó az állatvédelmi előírások szándékos vagy ismételt megsértésével állatának maradandó egészségkárosodását vagy elpusztulását okozza, újbóli állatvédelmi bírság kiszabása mellett az állat kedvtelésből való tartásától a jogsértés súlyától függően 2–8 évre eltiltom.
Állatvédelmi bírság kiszabásával egyidejűleg az állattartót a hiányosságok kijavítására, pótlására fogom kötelezni, továbbá indokolt esetben az állatok gondozásával, a velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson való részvételre kötelezem, melynek költségeit az állattartó köteles viselni.
Kérem, hogy a fentiek figyelembevételével vegyen magához állatot, és gondoskodjon róla, különös tekintettel az állat szökésének megakadályozására!
Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!
dr. Pálfi Tímea Ágnes
jegyző



