Szép eredménnyel öregbítette iskolánk hírnevét a 8. osztályos „Tudós pontyok” csapata (Benák Hanna, Benák Ádám, Benák Tamás és Marosi Marcell), amely a Bolyai Természettudományi Csapatverseny Budapesten megrendezett országos szóbeli döntőjében a rangos 4. helyezést szerezte meg. A tanulók kitartó munkával, alapos felkészüléssel és kiváló csapatmunkával jutottak el a döntőig, ahol tudásukról és problémamegoldó képességükről is számot adtak. A verseny során a diákok természettudományos ismereteiket – többek között a biológia, fizika, kémia és földrajz területéről – komplex feladatok megoldásában kamatoztatták. A „Tudós pontyok” csapata példamutató együttműködéssel és lelkesedéssel dolgozott, amely méltán hozta meg számukra ezt az országos szinten is figyelemre méltó eredményt. Gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítő tanáraiknak (Bullás Erika, Ferlingné Dósa Anett, Kardos Rolland) a szép teljesítményhez, és további sikereket kívánunk nekik a jövőben! (Fotók: Tudós Pontyok 1-2. Készítette: Bullás Erika)


Az első osztályosok ismét látogatást tettek a domaszéki könyvtárba. A könyvtáros, Míghné Aranka A titkos kert című diafilmmel várta a gyerekeket. A vetítés után szabadon keresgélhettek a szebbnél szebb könyvek között, ki-ki érdeklődése szerint. Énekszóval zárták a foglalkozást, ezzel köszönve meg a szíves vendéglátást. A programot szervezte: Sandrik Ágnes
2026. január 16-án záruló levelező fordulót követően iskolánkat két csapat képviselhette a Tisza- vetélkedő döntőjében, ahol hatodik évfolyamról Bognár Léna, Makra Kata, Molnár- Tóth Zsolt és Ördög Marcell, a negyedik osztályból pedig Asbóth Anna Boglárka, Fekete Szofi, Kónya Diána, Miklós- Balogh Hanna, Szécsi Eliza vettek részt. Mindkét csapat szépen helyt állt a záró fordulóban. Gratulálunk a szép teljesítményhez! Felkészítő tanárok: Bullás Erika, dr. Darányi Mária, Kardos Rolland. (Fotó: 4. osztályos Tisza vetélkedősök, 6. osztályos Tisza vetélkedősök Készítette: Dr. Darányi Mária)


Idén is sokan neveztek iskolánkban a Zrínyi Ilona Matematikaversenyre. Az első forduló lebonyolítására az iskolában került sor. Az elért eredmények alapján hívták be a legügyesebb tanulókat a megyei fordulóra. A Szegeden rendezett versenyre Pintér Benedeket (2.o.), Cseri Dánielt (3.o.), Jenei-Szűcs Balázst (5.o.), Sziráki Pétert (5.o.), Benák Emmát (7.o.) valamint Benák Hannát (8.o.) hívták be. Tanulóink közül a legeredményesebben Benák Emma szerepelt, az előkelő 13. helyet szerezte meg. Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő pedagógusoknak!
A Megyei Matematikaversenyen két tanuló vett részt: Benák Hanna és Benák Emma. A kétfordulós versenyen a diákoknak ki kellett dolgozni és áttekinthetően le kellett írni a feladatok megoldását. Az első forduló eredménye alapján mindkét tanulónk meghívást kapott a Szegeden rendezett második fordulóra, ahol kiválóan szerepeltek. Emma a 7. osztályosok között a 6. helyet szerezte meg, Hanna pedig mindenkit magamögé utasítva megnyerte a 8. osztályosok versenyét. Gratulálunk a lányoknak! (Fotók: Benák Emma és Benák Hanna)


A domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola tanulói részt vettek a Hódmezővásárhelyen megrendezett mezei futás diákolimpia megyei döntőjén. Intézményünkből összesen 9 tanuló jutott tovább a megyei szintű versenyre: egy csapat és négy egyéni versenyző képviselte iskolánkat. Versenyzőink nagyon szépen szerepeltek, mindenki becsülettel helyt állt a rangos mezőnyben.
Eredményeink:
II. korcsoport, fiú egyéni: Juhász-Fülöp Bence – 1. hely
III. korcsoport, lány csapat: Miklós Petra, Finta Noémi, Asbóth Anna, Kónya Barbara, Makra Kata – 6. hely
V. korcsoport, lány egyéni: Benák Hanna – 2. hely
V. korcsoport, fiú egyéni: Benák Tamás – 1. hely; Benák Ádám – 11. hely
Gratulálunk minden résztvevőnek a kiváló eredményekhez és a szép szerepléshez!
(Fotó: Mezei futóink Készítette: Nagy Hevesi Ákos)

Iskolánk tanulói március 10-én (II. korcsoport), 11-én (III. korcsoport) és 12-én (IV. korcsoport) Ruzsán vettek részt Labdarúgás Diákolimpia körzeti döntőjén. Minden csapatunk tisztességgel helyt állt a megmérettetésen. A legkiemelkedőbb eredményt a II. korcsoport érte el, amely az előkelő 3. helyen végzett. Külön érdekesség, hogy hármas holtverseny alakult ki az élen, így csupán egyetlen gól választotta el csapatunkat a bajnoki címtől. Két héttel később ismét Ruzsára látogatott iskolánk csapata, ezúttal az Intézményi Bozsik tornán vettek részt tanulóink. A megmérettetésen az I. korcsoportos fiúk, valamint a III–IV. korcsoportos lányok képviselték intézményünket. Mindkét csapat szép játékkal és nagy küzdeni akarással szerepelt.
Külön kiemelendő az újonnan alakult lánycsapat teljesítménye, amely első szereplésén rendkívül lelkes játékkal, vereség nélkül, több győzelmet aratva bizonyította rátermettségét.
Gratulálunk minden résztvevő diáknak a szép eredményekhez! Felkészítő tanár: Horváth Csaba.(Fotó: Focistáink Készítette: szervező)

2026. március 12-én került megrendezésre iskolánk 6., egyben befejező Iskolába hívogató foglalkozása. Az esemény középpontjában egy mini sportfesztivál állt, amelyen a részt vevő gyermekek játékos formában tehették próbára ügyességüket, gyorsaságukat, éberségüket, valamint labdakezelési készségeiket. A program lebonyolítását két lelkes testnevelő tanár: Styaszni Gréta és Horváth Csaba, valamint négy hetedik osztályos diák segítette, akik aktívan irányították és támogatták a gyerekeket a különböző feladatok során. A rendezvényen összesen 26 kisgyermek vett részt, akik nagy örömmel és felszabadultan kapcsolódtak be a sportos tevékenységekbe. Miközben a gyerekek mozogtak és játszottak, a szülők hasznos tájékoztatást kaptak a főigazgató asszonytól a beiratkozás technikai menetéről. Emellett az egyházak képviselői ismertették a hit- és erkölcstan órákon folyó munkát is. A rendezvény jó hangulatban telt, és sikeresen zárta az idei Iskolába hívogató programsorozatot.
Szeretettel várjuk leendő kisdiákjainkat iskolánkba, és bízunk benne, hogy a szülők megfelelő betekintést nyerhettek munkánkba, valamint bizalmat szavaznak intézményünknek, amikor gyermekük iskolaválasztásáról döntenek! (Fotó: Óvodából iskolába Készítette: Szekeresné Piróth Ágnes)

2026. március 20-án Üllésen, a Fontos Sándor Emléknapon versmondó, rajz és festészet, illetve zenei kategóriákban hirdettek versenyt. Iskolánk tanulói mindhárom kategóriában sikeresen szerepeltek. A szavalóversenyen Míg Izabella I. helyezett lett, Sólya Réka pedig különdíjat kapott. Felkészítő tanáraik: Molnár-Tóthné Lakatos Margit és Vajda Mónika. Rajz és festészet kategóriában Fábián Kitti 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Szekeresné Piróth Ágnes. Zene kategóriában Kovács Botond zongorázott, ő arany minősítést, míg Árgilán Csenge és Kovács János zongorán, Benák Emma furulyán játszva ezüst minősítést kaptak. Felkészítő tanáraik: Lázity Natália és Greksa László. Mindenkinek gratulálunk! (Fotó: Fontos Sándor Emléknap Készítette: Pataki Ildikó)

A Domaszéki Judo I.S.E. keretében iskolánk tanulói az első negyedévben az alábbi kiemelkedő eredményeket érték el: Böröcz Barnabás tavaly országos serdülő bajnok lett, ezért februárban a magyar válogatott keretben képviselte hazánkat Bécsben, a Nemzetközi Karuna Judo Versenyen, ahol pontszerző 7. helyezést ért el, illetve a válogatott edzőtáborába is meghívást kapott. Március elején pedig a Nemesvámosi Judo Kupán aranyérmet nyert. Csúcs Márk Nemesvámoson bronzérmet, a Sencord Kőrös Kupán ezüstérmet, majd az UTE judo versenyen aranyérmet szerzett. Csóti-Gyapjas Kitti a Sencord Kőrös Kupán aranyérmet szerzett.



Február 22-én Nagykőrösön, március 22-én pedig Kecskeméten, a „Mindenkinek aranyérmet” küzdelmi edzésen, összesített pontok alapján csapatversenyben 2. helyezést értek el iskolánk tanulói: Csikós Lilien, Mágori Lara, Engi Csongor, Csikós Alexander, Papp Noel.
Fekete Fanni a Mesterek Tornája és Országos Dupla köteles Bajnokság szabadon választott gyakorlata 1. helyezést ért el! A 2026-os Európa Bajnokságon, Norvégiában a válogatott csapatot erősíti majd! Gratulálunk és sok sikert kívánunk! (Fotó: Fekete Fanni Készítette: szövetség vagy szülő)

Baukó Szofia, iskolánk 7.a osztályos tanulója az Országos Magyar Bajnokság Ifjúsági C 10 tánc kategória 1. helyezettje lett. Gratulálunk! (Fotó: Baukó Szofia)

Iskolánk majorettes és társastáncos növendékei részt vettek az I. Bordány Open Versenyen, ahol a sok tehetséges induló között most is nagyon ügyesen helyt álltak, és szép eredményekkel tértek haza.
Eredmények – Majorette:
Cadet Bot Csapat: Bognár Hédi, Csamangó Petra, Czimber Karola, Deli Adél, Kormányos Zselyke, Lázár Zsófia, Majosházi Viktória, Molnár Aliz, Ördög Zoé, Sárkány Lili, Sebők Amira Jázmin, Szekeres Hanna, Temesy Hanna, Volford Hanna, Volford Vivien – ezüst minősítés
Junior Pom-Pom Duó: Finta Noémi, Miklós Petra – arany minősítés
Junior Bot Duó: Kónya Barbara, Jenovai Janka – ezüst minősítés
Junior Bot Mini Formáció: Ábrahám-Tandari Adél, Ábrahám-Tandari Flóra, Balázs Noémi, Czinkota Dóra, Deme Brenda, Kiri Mira – 2. hely
Eredmények – Társastánc:
Horváth Zorán és Hegedűs Dorina cha-cha-cha, rumba, jive és samba táncaikkal arany minősítést szereztek.
Zádori Bálint és Deli Aliz szintén cha-cha-cha, rumba, jive és samba táncokkal versenyeztek és ők is arany minősítést kaptak. Felkészítő tanáruk: Horváth Péter. Gratulálunk a szép eredményekhez! (Fotó: I Bordány Open Verseny)

2015 óta töretlen népszerűségnek örvend a Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola és AMI alsó tagozatosai körében a húsvéti készülődés jegyében megrendezett Tavaszi Zsongás kézműves délután. A földszinti termekben március 26-án is nagy volt a sürgés-forgás: a termekben különböző alapanyagokból tojások, nyuszik, barikák, tyúkok, csibék, bárányok, ajtódíszek, koszorúk készültek a tanító nénik és a szülők segítségével. A folyosón pedig nagy izgalommal álltak sorba a gyerekek a szerencsekeréknél. Minden forgatással egy-egy kis meglepetést kaphattak a kézműveskedők. Hálásan köszönjük a kis csomagokat és a közreműködést Kómár-Móna Bernadett szülőnek! (Fotó: Tavaszi Zsongás Készítette: Mataisz Zsuzsanna)

Következő programjaink:
2026. április. 2-12. Tavaszi szünet
2026. április 13. Első tanítási nap (A hét)
2026. április 13-17. Szülői értekezletek
2026. április 21. 7:00-15:00 Papírgyűjtés
2026. április 23-24. Beiratkozás
2026. április 30. Tanítás nélküli munkanap, nevelési értekezlet



