A Földművelésügyi Minisztérium által nyújtott 10.000.000 forintos támogatás segítségével a külterületen nyílt lehetőségünk útjavításra a Szegfű úton. A fejlesztés keretén belül ennek az 1,2 km hosszúságú útnak a 700 méteres szakaszát erősítettük meg. Sajnos a pályázati forrás korlátozott kerete miatt nem volt lehetőségünk a teljes szakasz javítására, ez azonban későbbi terveink között szerepel. A 1449. hrsz-ú saját tulajdonú zártkerti ingatlanunk évek óta parlagon hevert, hasznosítására eddig nem volt jelentkező és az önkormányzat is csak az alapvető gazmentesítést végezte el rajta. Önkéntesek bevonásával elültettünk 50 tájfajta facsemetét. 10 fajtát választottunk ki alma, körte, birs gyümölcsökből, minden fajtából 5-5 csemetét ültettünk el. A tapasztalt gazdák és a szakértők iránymutatása alapján elvégeztük a szükséges növényvédelmi munkákat, ügyelve a lehetőség szerinti szermentes gazdálkodási elv betartására. Bízunk abban, hogy a lakossággal közösen termelt gyümölcsök zamatát többek között gyermekeink is élvezhetik majd.