VISSZA A NYITÓOLDALRA FŐOLDAL

Arrow up
Arrow down

DOMASZÉKI ÓVODA 30 ÉVES

DSC 0253

Szeptember utolsó napjaiban tartottuk hagyományosan a XI. Ovi-napot. Az idén egy kicsit másképp ünnepeltünk, hiszen 30 éve annak, hogy a jelenlegi intézmény megnyitotta kapuit a község legkisebbjei számára.25-én, szerdán a gyerekek a Cibere meseszínház

 

Tovább

Kulturális Örökség Napja Domaszéken

DSC 0060

Ebben az évben is csatlakoztunk a Kulturális Örökség Napja elnevezésű rendezvény sorozathoz. A „nyitott kapuk" néven is ismert hétvége célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára.

 

Tovább

VII. NYÁRSIRATÓ

IMG 2947

Immáron 7. alkalommal került megrendezésre a Sárkányhegyi Közösségi Házban, az Ifjúsági Önkormányzat szokásos nyárbúcsúztató rendezvénye, a Nyársirató buli.A programok már délután elkezdődtek, 

 

Tovább

DOMASZÉKI FALUNAP 2013

5

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a falunapi rendezvény 2013. július 19-21-ig. Az érdeklődőket most is rengeteg program várta, egészen péntek délutántól vasárnap estig. A résztvevők és az érdeklődők ...

 

Tovább

"DOMASZÉKÉRT" KITŰNTETŐ CÍM

PlEbAnos

Domaszék Község Önkormányzat Képviselő-testülete „Domaszékért" kitüntető címet adományozott a falunapon Sóki Károly plébános részére, mert a község közösségének érdekében önzetlen, közhasznú munkát végezve,

 

Tovább

DOMASZÉK BÜSZKESÉGEI

Buszkesegeink

Domaszék Község Önkormányzata az idei falunap alkalmával, jutalmazta a kiemelkedő versenyeredményeket elért helyi tanulókat. Elismerő okleveleket és jelképes ajándékokat vehettek át az alábbi diákok,

 

 Tovább

BASKÓ 2013

basko 2013 1

Hagyományokhoz híven a Domaszéki Élhetőbb Faluért Közhasznú Egyesület egy hetes tábort szervezett. Az idén olyan országrészre, amely tőlünk távol van, ezért ritkán látogatnak arra felé. Zempléni-hegységben egy kb. száz fős településre Baskóba,egy 2013 tavaszán a látogatók számára átadott táborba,

 

Tovább

PÁLINKAVERSENY

palinka k

Az idei évben is megrendezésre került a Keceli Pálinkaünnep országos pálinka- törkölypálinka és párlatversenye. Kása Tibor domaszéki lakos nevezte Lepotica szilvából készült pálinkáját.

 

 

Tovább

spacer module

 Mindenkit köszönt Domaszék!

Tisztelt Látogató!

polgrmester

Településünk a megyeszékhelytől, Szegedtől mindössze 12 km-re fekszik. Az újonnan átadott M5-ös autópálya-szakaszról közvetlen lehajtóval rendelkezik. A legfiatalabb a környező falvak között (1952-ben önállósult), s egyben a legdinamikusabban fejlődő is.

 Bővebben

 

domatv V4 yellow 1

konyvtar online 

 


5 White logo on black 106x75 

 

domatv1  domatv youtube 

Hírlevél feliratkozás